Dorogi Ákos jazz zongorista

Kezdetek

1975-ben születtem Kaposváron. Zenészcsaládban nőttem fel, öt évesen kezdtem zongorázni tanulni. Édesapám középiskolai ének-zene tanár, karvezető, Édesanyám általános iskolai ének-zene tanárnő. Zeneiskolás éveimet Kaposváron töltöttem, majd az érettségit követően felvételiztem Budapestre a Zeneakadémiára, ahol 1997-ben diplomáztam Gonda János tanítványaként.

Zeneakadémia

Zeneakadémiai éveim alatt több zenei formációval dolgoztam együtt:

  • 1994 és 1996 között a Cotton Club Singers zongorakísérőjeként. (Tagjai voltak akkoriban: Zsédenyi Adrienn, Szűcs Gabi, László Boldizsár.)
  • 1995-ben saját zenekar alapításába kezdtem Dzseszencia néven. (Tagjai ugyanarra a névre hallgattak: Kiss Attila játszott dobon, és Kiss Attila volt a nagybőgős neve is.)
  • 1995-ben a Bolero Showtime Band, tánczenekar billentyűse lettem. (Tagjai: Keszthelyi László basszusgitár, Tarczali Jenő szaxofon, Vörös Tibor ének, trombita, gitár, Gál István dob, Bereczki Norbi gitár. Majd később csatlakoztak hozzánk: Demeter Gyuri, mint énekes, Misi Krisztián, Csaba Tamás gitárosok, Beszkid József énekes, zongorista, trombitás, valamint Porvay Gyuri basszusgitárosok is.) Nagyobb rendezvényeken, bálokon, fesztiválokon játszottunk.

Bolero zenekar

Zeneakadémia után

A Zeneakadémia elvégzése után a zene mellett a jogtudomány is felkeltette az érdeklődésemet, fókuszálva arra, hogy segítsek a későbbiekben a művészeken. A szerzői jog, mint a zenei és egyéb egyéni és eredeti szellemi alkotásokhoz fűződő jogterület egyre nagyobb hangsúlyt kapva életemben inspirált, hogy ebben is elmélyedve, tudásomat gyarapítsam a művészek érdekében ezért 2002-ben elvégeztem a Pécsi Jogtudományi Egyetemet.

Azóta fő állásban jogtanácsosként a zenészek érdekképviseletének szolgálatában állok, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnél.

Zenei pályafutásomat e mellett természetesen folytattam/folytatom.

2003-óta a Mardi Gras Jazz Band zongoristája vagyok. (Tagok: P. Petőcz András ének, klarinét; Csikós Miklós nagybőgő; Szabó Attila basszusgitár, gitár; Gáspár Pál bendzsó; Adamecz József, H.Szabó József dob; Lázár István, Bacsa Zoltán trombita; Fajszi Csanád, Bognár Attila pozan)

Mardi Grass Jazz Band

2003-2005 között Fenyő Miklóssal a rock and roll magyarországi ikonjával turnéztunk városi sportcsarnokokban a margitszigeti szabadtéri színpadon, valamint többek között a Papp László Budapest Sportarénában is.

2005-óta, a Bergendy Szalon, Jazz, és Tánczenekar zongoristájaként több külföldi és magyar nagy koncerten játszottunk már. (Svájc (Montreux, Jungfraujoch), Szlovákia, Erdély.) Magyarországon is több helyen, többek között az Operabálon, Anna bálon, több TV és Rádió felvételen.

2009-től másfél éven keresztül a Budapest Ragtime Band tagja voltam. Sokat koncerteztünk külföldön, Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban, Erdélyben, és itthon is folyamatosan. (Tagjai: Gayer Ferenc zenekarvezető nagybőgő, Varga Tibor klarinét, Gáspár Pál bendzsó, Palotai Ferenc trombita, ének, Weszely János dob, Papa Fleigh ének trombita, Széki Józsi vibrafon.

2014-ben megtiszteltetésként egy rövidebb ideig a Benkó Dixieland Band zongoristája lehettem. Ez idő alatt játszottunk a Salgótarjáni, Pécsi Dixieland fesztiválon, klubokban, és több rendezvényen. (Tagjai: Benkó Sándor zenekarvezető, klarinétos; Nagy Iván harsonás; Szalóky Béla trombitás; Gáspár Pál bendzsós; Csikós Miklós nagybőgős; Kovacsevics Gábor dobos.)

Ugyancsak 2014-óta játszom Csipával, a Hooligans zenekar frontemberével, a Csipa és a Kisamerika nevű zenekarban. (Tagok: Adamecz József dob, Radics József basszusgitár, Szili Robi gitár, Varga Tibor klarinét, szaxofon, Gőbölös Krisztina és Moravszki Enikő vokalista énekesek.)

Csipa Kisamerika

Jelen

2017-óta saját zenekart alapítottunk Balance Wheel Group néven, Szili Robi gitáros, Horváth Zoli dobos és Berkesi Alex basszusgitáros barátommal. Dallamos (pop-smooth) jazzt játszunk. 2018-ban lemezfelvételt is készítettünk, ahol közös saját szerzeményeink hallhatók.

Jelenleg is tagja vagyok több formációnak is, akikkel folyamatosan vagy alkalomszerűen játszunk:

  • Gayer Kvartett (Gayer Ferenc nagybőgő, Kelemen Angelika ének, Jeszenszky Gyuri dob.)
  • Majsai Gábor Swing Stars nevű zenekara (Horváth Zoli dob; Molnár Péter nagybőgő; Szili Robi gitár)
  • Kelemen Angelika Jazz Band, (Jeszenszky Gyuri, Weszely János dob, Gayer Ferenc, Oláh Péter, nagybőgő)
  • Horváth Alíz Kvartett, (Szabó Attila basszusgitár, nagybőgő; Láng Zsolt trombita;)
  • Dzseszter’s (Czingráber Eszter ének, zenekarvezető; Molnár Péter nagybőgő)
  • Jazzbond (Szabó Attila basszusgitár, Láng Zsolt trombita, Zsidel Miklós dob)
  • Sparking (Gáspár Pál bendzsó; Csikós Miklós nagybőgő; Kovacsevics Gábor dob.)
  • Babra és a Jazztett Xantus Barbarával (ének) és Gayer Ferenccel (nagybőgő).

További neves előadóművészek, akikkel dolgoztam együtt: Payer András, Somló Tamás, Geszti Péter, Váczi Eszter, Gájer Bálint, Falusi Mariann, Bodrogi Gyula, Soma, Berki Tamás, Hajós András, Perczel-Kovács Orsi, Koós János, Dániel Annah, a Pedrofon, a Luxemburg Rádió és a Madarak házibuli zenekarok.

Zenészként, most elsősorban a saját zenekarunk a Balance Wheel Group (BWG) köti le az időmet, gyakorlással, próbákkal és koncertek szervezésével. Jogászi munkáim során a művészeken próbálok segíteni, akik megkeresnek jogi problémákkal, feladatokkal.

A jogászi és a zenészi pálya egyaránt kihívásokkal teli, teljes embert igényel, ezért nem könnyű mindkettőnek megfelelni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jogászként művészekkel foglalkozhatok, és művészként jogászkodhatok.

dr. Dorogi Ákos